Yamaha Tracer 900 GT - Született vezető
Yamaha Tracer 900 GT - Született vezető
A tavalyi SHOX Kalandtúrán próbáltam először a
Yamaha Tracer 900-at, de akkor csak egy rövidebb karika erejéig. Rögtön megtetszett: erős, kezes és szórakoztató volt. Nagy tudású tesztelők szokták elsütni az a frázist, hogy „amint mozgásba lendül, x kilót letagadhat a súlyából”. Ez a megállapítás kb. a motorok 99%-ára igaz, így a Tracerre is. Mivel azonban ez a motor eleve nem nehéz, így menet közben szinte pillekönnyűnek érezni. Már az első méterek után tudtam, hogy jóban leszünk.
Egy rövid tesztkör után azonban nem illik messzemenő következtetéseket levonni. Jó lenne tudni, milyen lehet nap, mint nap felülni rá, kilométerek ezreit lenyomni vele. Most májusban adódott egy komolyabb tesztlehetőség. A Rhino Tours Montenegró túráján két Tracer 900 GT állt a felvezetők rendelkezésére, akik közül történetesen én voltam az egyik.
5 nap és 2100 km már elég volt arra, hogy alaposan kiismerjem a Yamaha háromhengeresét.
A két felvezető motor nem sima Tracer volt, hanem GT, vagyis túra verzió. Itt nem kell égbekiáltó átalakításokra gondolni,
néhány extra különbözteti meg a sima Tracertől. Ezek közül némelyik hasznos, mások kevésbé, sőt, olyan is van, ami teljesen felesleges. Ez utóbbi a gyorsváltó. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor vettem hasznát a kuplungolást és gázelvételt szükségtelenné tevő szerkezetnek, hiszen igazán olajozottan csak 7-8 ezres fordulttól felfelé működik. Márpedig a túrán ritkán kellett húzatni a háromhengerest, hiszen
minden fordulatszámon bőséges az ereje. Ahhoz, hogy mind a 115 lóerőt kisajtold belőle, 10 000-ig kell pörgetni, ami már a legelső fokozatban is 100 km/h!
Bezzeg a tempomat! A hosszú, autópályás szakaszokon ráállítottam 145-re, és nem kellett lesni, túl gyorsan megyünk-e. Ha a kilométeróra átlagos csalását levonjuk, a 145 igazából csak 133, ekkora sebességtúllépésre pedig még a legszigorúbb traffipax sem gerjed. Ilyenkor felszabadult jobb kezemmel tudtam ruhát igazgatni, GPS-t babrálni, szélvédőt állítgatni.
A plexi magasságát könnyen és egyszerűen, akár menet közben, egy kézzel lehet változtatni. Nem is értem, más típusoknál hogy bírták ezt túlkomplikálni. Tessék példát venni a Tracerről!
A GT színes műszerfala nagyon bejött. Egyszerű, jól áttekinthető és teljesen személyre szabható. A logikus menüben a jobb hüvelykujjnál található tekerentyűvel lehet szörfözni, és állítani szinte mindent. Többek között azt,
milyen információk kerüljenek ki a műszerfalra, milyen színnel jelezze az ideális fordulatszámot vagy éppen milyen hőmérsékletűek legyenek a markolatfűtés egyes fokozatai.
A hófalak között csupán 7 fokot jelzett a műszerfal a Durmitor Nemzeti Parkban, és szitált valami csapadékféle. A lassú, nézelődős tempó és a menetszelet elterelő kézvédő ellenére indokoltnak láttam
bekapcsolni a markolatfűtést. És milyen jól esett! Nem gémberedtek el az ujjaim és megállásnál a fényképezőgépet is könnyebben kattintgattam. Volt mit fotózni, a Durmitor gyönyörű hely! Szóval a markolatfűtést szeretjük!
Meg tudok említeni néhány negatívumot is. Nem sikerült tökéletesre a vezetőülés. Elöl keskeny, mint egy gördeszka, hátul széles, viszont annyira lejt, hogy előbb-utóbb mindig az ülés elején kötöttem ki. Már
100 km után ficeregnem kellett, ami egy hosszú túrán nem sok jót jelent. A holtpont a 3. napon jött el, addigra a falvakban inkább már állva motoroztam. Alig vártam a kanyargós részeket, ahol viszont pont ez a sportos ülés volt a nyerő. Jól lehet rajta mozogni, súlypontot áthelyezni.
A gyári oldaldobozok színe, formája tökéletesen passzol a motorhoz. Ráadásul nem kell hozzájuk külön konzol, az idomba rejtett mélyedésekbe kattannak bele, és egyetlen mozdulattal levehetők. Egyetlen baj velük, hogy kicsik. Esélytelen például, hogy egy sisak elférjen bennük. A
22 liter/oldal ötnapi ruhámat elnyelte, de hogy ne kelljen nagyon feszegetni a dobozok fedelét, egy
GIVI nyeregtáskát is vittem magammal, abba tettem a szerszámokat, defektjavítót, láncspray-t és még néhány apróságot. Kétszemélyes túrázáshoz egy hátsó dobozra is szükség lenne!
Utas szállítását amúgy sem a Tracernek találták ki. Volt alkalmam kipróbálni, amikor egy másik, lerobbant motor utasát szállítottam. Két személlyel a hátsó gátló elérte a határait.
Lendületesen véve a kanyarokat előfordult, hogy egy kis hupli után a középállvány belemart az aszfaltba.
Szólóban viszont végig vigyorogtam az utat a bukó alatt. Amikor a Kotori-öbölből felfelé csapattuk a szűk, csúszós szerpentineken, hajtűkanyarokból kifelé mindig jól odatekertem a gázt. A kerék meg-megcsusszant, de
a kipörgésgátló mindig magabiztosan uralta a helyzetet. Éppen annyira ment keresztbe a motor hátulja, hogy kívülről jól nézzen ki, de nekem még ne legyen féknyomos a nadrágom.
A Tracer alacsony tempónál is
hihetetlenül fordulékony. Amikor Szarajevó szűk, városi utcáiban kellett forgolódni vele, parkolóhelyet keresni a többi motoros számára, biztosítani a kihajtást egy forgalmas főútra, vagy éppen visszafordulni egy leszakadt társuk miatt, ezzel a kis, kezes géppel könnyedén kiviteleztem a manővereket. Ugyanakkor elég fürge ahhoz, hogy kanyargós szerpentineken gyorsan előrerobogjak, majd miután felmásztam egy sziklára és megörökítettem az elhaladó csapatot, hamar utolérjem őket.
A kényelem szempontjából kapásból tudnék a Tracer 900 GT-nél jobb túramotort mondani. De szórakoztatóbbat aligha. Nincs is min csodálkozni. Egy funbike 2 kis doboztól még nem válik világjáróvá, maximum túrázásra alkalmasabbá, viszont
sportos karaktere továbbra is megmarad. Felvezetőmotornak pont jó.
Próbáltad már a Yamaha valamelyik 900-as háromhengeresét?
