Kosaram

itt a cucc...

MOTOROS OLVASNIVALÓ

Valentino Rossi visszavonul

Kész, vége, ennyi volt. A világ legnépszerűbb motorversenyzője, Valentino Rossi idén abbahagyja a versenyzést. Tudtuk, hogy egyszer eljön ez a pillanat, hiszen évek óta benne volt a levegőben. A Doki 2009-ben nyert utoljára világbajnoki címet. Azóta is volt néhány jó éve (háromszor volt 2., kétszer 3. összetettben), de 2019 óta nem volt versenyben a dobogó legfelső fokáért. Ennek ellenére ő egy élő legenda, 115 futamgyőzelmével és 9 világbajnoki címével (ebből 7 a legnagyobb kategóriában) a valaha élt második legeredményesebb GP versenyző, a legendás Giacomo Agostini mögött. Ehhez persze hozzátartozik, – anélkül, hogy bármelyikük érdemeit kisebbítené vagy nagyobbítaná – hogy Ago a 60-as, 70-es években ment, amikor még egy versenyző több kategóriában is indulhatott. Ő összesen 122 futamgyőzelmet, 15 világbajnoki címet (ebből 8 királykategóriásat) szerzett.
A sajtó tele van visszavonulásának hírével. Pályafutását méltató cikkeket, személyes búcsúlevelet, sima híreket olvashatsz róla. Mi most egy elemzéssel állunk elő, ami arról szól: végül miért nem lett 10-szeres világbajnok?



Több lehetősége is volt szaporítani világbajnoki címeinek számát, de nem minden jött össze úgy, ahogy szerette volna. 2006 első felében, az akkor még „csak” 7-szeres világbajnok technikai problémákkal küszködött. Több futamon kiesett vagy nem volt versenyképes a motorja az élmezőnnyel. Idény közben szépen magára talált, és 5 győzelmével már éllovasként érkezett az utolsó, valenciai Spanyol Nagydíjra. 8 ponttal vezetett az amerikai, azóta kerékpár balesetben elhunyt Nicky Hayden előtt, akit az év folyamán rengetegszer elpáholt. Vale pole pozícióból kezdte a futamot, minden esélye megvolt a győzelemre. A rajtja viszont nem sikerült jól, visszacsúszott a 6., majd a 7. helyre. Ekkor elvesztette a fonalat, kapkodni kezdett, aminek az lett a következménye, hogy a negyedik körben kicsúszott. Még vissza tudott menni a pályára, de már csak a 13. helyen ért célba a Yamahával. Hayden bejött 3.-nak, így végül a Kentucky Kid lett a világbajnok.



Szerencsés módon Rossit karrierje során elkerülték a súlyos sérülések. Egyet kivéve! A 2010-es szezon nem indult rosszul számára. Az első három futamon harcban volt a fiatal Jorge Lorenzóval az elsőségért, de az olasz GP edzésén megtörtént a baj. Az anekdóta szerint Vale kicsit lazábbra vette a tempót a kelleténél, hogy kitisztuljon előtte a terep és egy tiszta kört futhasson. Ettől annyira lehűlt a gumija, hogy ez okozta az ominózus kanyarban a tapadásvesztést, amiből iszonyatos high side lett. Rossi bokája és sípcsontja darabokra tört, ezért a következő négy futamot ki kellett hagynia. Az eset óta talán mintha egy kicsit óvatosabb lenne, mint azelőtt.



Rossz döntések mindenki életében előfordulnak, nem volt ez másképp a Doktor esetében sem. A kevésbé jól sikerült 2010-es szezon végén Rossi bejelentette, hogy átigazol a Ducatihoz. Váratlan fordulat volt, pontosan ugyanolyan, mint annak idején, amikor elhagyta a nyerő Hondát az esélytelennek tűnő Yamaha kedvéért, és a következő évben azzal is bajnok lett. Az elképzelés szerint, ha a legnépszerűbb olasz pilóta, a legismertebb olasz motoron megnyeri a MotoGP-t, egy csapásra mindkettő neve hallhatatlanná válik. Minderre a Ducati mérnökei még egy lapáttal rá akartak pakolni. Eddig sosem látott, összefüggő váz nélküli, karbon segédvázas versenymotort készítettek neki. Ez a húzás nem jött be, a motor kezelhetőségével komoly problémák adódtak. Hogy mentsék, ami menthető, a következő évben a csapat visszatért a hagyományos vázhoz, de addigra jelentős lemaradásba kerültek a többi csapathoz képest. Ducatis évei alatt Rossi jóformán dobogóra is alig tudott állni, ezért két elpazarolt év után visszatért a Yamahához.



A Rossi-Marquez incidenst sokan sokféleképpen látták, attól függően, hogy ki kinek drukkol. Nézzük a lehető legobjektívebben, mi is történt valójában! Marc Marquez, az ifjú titán gyerekkorában nagy rajongója volt a Doktornak. Ahogy felnőtt és bekerült a MotoGP mezőnyébe, már nem az Istent, hanem legnagyobb riválisát látta benne, akit bármi áron le kell győznie. Rossi már túl volt sok hasonló csatán (Biaggival, Gibernauval és Stonerrel), ő sem ment a szomszédba, ha egy kis keménykedésről volt szó. Rivalizálásuk a 2015-ös évben csúcsosodott ki.
A harmadik, Argentin futamon Rossi két körrel a vége előtt beelőzte a kopott gumikon kínlódó Marquezt. A spanyol nem hagyta elmenni, veszélyesen közel ment hozzá, és összeértek a kanyarban. A rutinos öreg róka beleállt a meccsbe, minek következtében újra összeütköztek, és Marquez elesett. A bírók egyszerű versenybalesetnek minősítették a történteket (az is volt), de maradt egy kis tüske a spanyolban.



Néhány héttel később Assenben hasonló szituáció alakult ki. Akkor az utolsó körben, a cél előtti kanyarkombinációban Marquez szúrt be az olasznak, de úgy, hogy azzal kiküldte a fűre. A holland pálya vonalvezetése miatt azonban Valentino vissza tudott térni az aszfaltra. Sőt, a kanyart levágva egy kis előnyre is szert tett, így végül ő nyert. A pályaelhagyás nem saját hibájából történt, ezért utólag sem lehetett elvenni tőle a győzelmet.
Az idény vége felé tisztán látszott, hogy Marquez eldobott futamai miatt nem lehet világbajnok. Ekkor robbant a bomba! Az ausztrál verseny után, ahol hatalmas csatát vívtak, Rossi megvádolta Marquez-t azzal, hogy szívatja őt. A spanyol valószínűleg sokkal gyorsabb is lehetne, ha nem azzal lenne egyfolytában elfoglalva, hogy körülötte sertepertél és folyamatosan feltartja. Több se kellett Marc-nak, a következő versenyen megmutatta, milyen az, amikor tényleg szívatja a Doktort. Vale egy darabig bírta a gyűrődést, majd elszakadt nála a cérna. Mikor vagy ötödször ment el mellette centikkel a spanyol, majd hagyta magát visszaelőzni, ő lelassított, felállította a motorját, hogy kérdőre vonja ellenfelét a cicázás miatt. Mindezt a verseny kellős közepén! A manőver eredménye ütközés lett, Marquez ismét elesett.



Ezt már a versenybírók sem hagyták szó nélkül. Megbüntették Rossit, akinek az utolsó, valenciai futamon a leghátsó sorból kellett rajtolnia, így hiába vezetett az összetettben, borzasztó nehéz helyzetbe került a cím megszerzését illetően. A pontversenyben második, Jorge Lorenzónak úgy tűnt, szinte csak be kellett gurulnia a célba, hogy bajnok lehessen. A Doki azonban egy pillanatra sem adta fel, körről körre jött fel, egészen a 4. helyig. Így viszont már elsőként kellett beérni Lorenzónak, hogy ő legyen a világbajnok. Szerencséjére Marquez, aki aznap (is) mindenkinél gyorsabb volt, egyszer sem próbálta megelőzni Jorge-t, sőt, még saját csapattársa, Pedrosa támadásától is megóvta, szinte bekísérte a célba. Az eset hatalmas vihart kavart, de nem lehetett bizonyítani, hogy a két spanyol összejátszott volna. Főleg Lorenzót nem lehetett hibáztatni, így világbajnok lett, Rossi pedig hoppon maradt…



Így alakult, hogy a világ legnépszerűbb motorversenyzője „csak” 9-szer lett világbajnok. De nincs min búslakodnia, hiszen fantasztikus pályafutást tudhat maga mögött. A mai napig ő minden futam legnagyobb sztárja, szurkolótábora akkora, mint ellenfeleié együttvéve (Kíváncsi leszek, mennyire fog visszaesni az érkelődés a versenysorozat iránt jövőre). Az általa viselt bukósisakok mintái, színvilága örökre beleégett egy generáció motorosaiba. (cikk: Melyik volt Rossi legszebb sisakja?).
Valentino Rossi tehát nem csak egy versenyző, hanem egy ikon, sokak példaképe, divatdiktátor és legenda egyben. Visszavonulása nem azt jelenti, hogy többé nem hallunk róla, hiszen saját MotoGP csapatát fogja vezetni, ahol fiatal tehetségek fogják húzni a gázt. És milyen érdekes! A motorokat a Ducati adja majd. Reméljük, ez alkalommal sikerre viszik a közös projektet!