Kosaram

itt a cucc...

MOTOROS OLVASNIVALÓ

Nehezebb motoros jogosítványt szerezni

Mint arról már értesülhettél, 2021-től nehezebb motoros jogosítványhoz jutni. Bonyolultabb és körülményesebb lett a képzés menete és a vizsgafeladatokat is megszigorították. Rosszmájúak ilyenkor rögtön valamiféle lehúzásra gyanakodnak, biztosan több pénzt akarnak kivenni szegény leendő motorosok zsebéből. Valójában azonban nem burkolt áremelésről van, hanem az oktatás és vizsgáztatás színvonalát kellett végre hozzáigazítani a kor követelményeihez.

Tanuljunk meg fékezni!

Vezetéstechnikai képzések tapasztalataiból tudom, hogy (nem csak) a kezdő motorosoknál a vészfékezés az egyik sarkalatos pont. Aki nem tanulja meg, konkrét balesetveszélyben van minden egyes pillanatban, amit motoron tölt. „Régen”, vagyis tavaly még 24 méteren belül kellett tudni megállni 45-50 km/h-s sebességről (nedves úton csak 35-40 km/h-ról) a vizsgán. Egy ügyes motorosnak erre 8-10 méter is elég volna, ekkora távon akár 75 km/h-ról is meg lehet állni. Az új követelmény szerint a korábban előírt sebességről való megállásra már csak 14 méteren áll rendelkezésre. Az ideálistól még ez is messze van, tehát túl szigorúnak nem nevezhető elvárás, meg lehet csinálni.

Tudatos ellenkormányzás

Tudtad, hogy minden motoros ellenkormányoz, még az is, aki soha nem hallott erről a technikáról? Pedig így van. A motort a kormánynak a kanyar ívével ellentétes irányba való rövid elfordításával lehet elég gyorsan bedönteni, még akkor is, ha egyesek úgy gondolják, hogy a combjukkal, a fenekükkel, a vállukkal vagy ki tudja melyik testrészükkel „kormányoznak”. Ennek a módszernek a tudatos alkalmazása mostantól nem csak azok kiváltsága lesz, akik magánszorgalomból elmentek vezetéstechnikai tréningre, hanem mindenkié, aki frissen szerez jogsit. Ennek elsajátítására egy vészkikerülési gyakorlatot hozta be a tananyagba, amit a vizsgán be kell tudni mutatni.



Hátsó fékkel kanyarodni?

Lassú manővereket sokkal nehezebb (némelyiket szinte lehetetlen) a hátsó fék stabilizáló hatása nélkül kivitelezni. Biztos Te is láttál már olyant, aki egy hatalmas parkolóban vagy az út közepén ide-oda tologatva, Y-ozva próbálja helyes irányba fordítani a motorját. Ez mostantól a múlté, a friss jogsisok azzal a tudással felvértezve kerülnek ki az utcára, hogy 3,5 méter sugarú körben lábletétel nélkül meg tudnak fordulni. Ezt is a hátsófékes technika teszi számukra lehetővé, amit a vizsgán lesz alkalmuk bizonyítani.

Megtanítanak öltözködni

Ugyan stylist helyett a motoros oktató világosít fel, de nem is a divatos, menő kinézet, hanem a biztonságos motoros ruha kiválasztása a cél. Már a suliban lehet találkozni olyan fogalmakkal, hogy „protektoring” vagy „Level 2-es gerincvédő”. Elvileg nem csak a vizsgán, hanem a rutinpályán is komolyabban fogják venni a teljes védőfelszerelés meglétét és helyes viselését. Sőt! Mivel bármikor készen kell állnia egy bemutatóra, az oktatónak magán (vagy legalább magánál) kell tartania egy komplett motoros öltözetet.



Kik tanítanak motorozni?

Régebben előfordult, hogy olyan tanította a jövő motorosait, akinek a motoros tudása – finoman szólva – hagyott némi kívánnivalót maga után. Mostantól csak olyasvalaki lehet motoros oktató, aki maga is elvégezte a Közlekedéstudományi Intézet vezetéstechnikai tréningjét. Ráadásul nem elég tudnia a technikát, be is kell mutatnia a tanulóknak, sőt a forgalmi órák legalább felén motorral kell kísérnie a kis csipet csapatot. Így már T betűvel a háton lehet gyakorolni a sorok közötti araszolást és a buszsávban haladást.

Úr Isten! Mennyibe fog ez kerülni?

Sokba. Főleg az első jogsisoknak, mert nekik alapból +10 óra forgalomban vezetést is abszolválni kell. Cserébe viszont az oktatás felén van lehetőség a tanult kategóriánál kisebb motorral gyakorolni a feladatokat, ha az segít (márpedig segít) a gyorsabb fejlődésben. A költségek értelemszerűen magasabbak, gondolj csak a megnövekedett fékbetét fogyásra, ami a hátsó fékkel elkövetett manőverekkel jár, de beszélhetünk az oktató képzéséről és motoros felszereléséről, amit eddig jó eséllyel megspórolhatott, vagy a plusz egy rendszámos motorról, amit azért kell fenntartani, hogy a forgalomban fel lehessen vezetni a tanulókat.

Arra vagy kíváncsi, mennyiből jön ki egy motoros jogsi? Az „A1” vagy „A2” kategória nagyjából 130-140 ezer Ft, a korlátlan „A” kategóriát letenni kb. 180 ezer forintba kerül, ha nem kell venni pótórákat és minden vizsga elsőre sikerül. Vigasztaljon a tudat, hogy ez most nem egy újabb plusz adó vagy valamiféle lehúzás, hanem valóban komolyabb oktatást kap minden motoros, mint a korábbi évtizedekben. Biztos vagyok benne, hogy ezzel sikerül elérni, hogy kevesebb baleset érje a friss jogosítvánnyal kiszabaduló motorosokat.