MOTOROS OLVASNIVALÓ

Marco Dori, Macna

• 2026.01.28
• Marco Dori, Macna

írta: Guld Péter

A MotoGP paddockban sétálva már nem ritka, hogy kamionok helyett mobil felhőkarcolók adnak otthont egy-egy gyártónak. Az sem ritka, hogy a kiegészítőket és versenyfelszereléseket szállító vállalatok szintén üvegpalotákkal szórakoztatják a hozzájuk betérő vendégeket. A Macna ebből a szempontból viszont más, mint a többiek. Az FIM főhadiszállása mellett egy apró vontatmány húzódik, szinte megbújva az óriások között. Munkanapokon ebben „él” és dolgozik Marco Dori, aki egyszemélyben látja el az összes feladatot, amit egy ruhagyártó mindenesének tudnia kell. Dori rendkívül szerény, és nyugodt férfi, már-már alábecsüli saját szerepét, viszont megismerve történetét, elképesztő tudás és tapasztalat birtokában van.



Mi a jelenlegi szereped a Macna cégcsoportban?

Hivatalosan a ruhák fejlesztéséért, karbantartásáért felelek. Három évvel ezelőtt, amikor a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy lépnek egy hatalmasat és saját fejlesztésű ruhákat kínálnak a versenyzőknek, felkértek arra, hogy vegyek részt a folyamatban, ezért szorosan együttműködve a laboratóriummal azért dolgozunk, hogy ők minél nagyobb biztonságban legyenek.

Nagyon nagy kihívás volt, és utólag visszagondolva azt hiszem óriási vállalás is, de három évvel később nagyon büszke vagyok arra, amit elértünk. Kijelenthetem, hogy a legjobb minőségű kengurubőrből, és a legjobb minőségű kevlárral dolgozunk.

Patrick, a cégcsoport vezetője nagyon bízott bennem, és tulajdonképpen egy fehér papírral a kezében érkezett, majd arra kért, hogy készítsük el a legjobb bőrruhát. Mindig elmondta, hogy folyamatosan fejlődnünk kell, ehhez pedig megkapom a szükséges erőforrásokat. Cserébe szeretné, ha tényleg a miénk lenne az egyik legjobb termék a piacon. Azt hiszem ez nagyjából sikerült, én pedig rendkívül hálás vagyok neki.

A közös történetünk egyik pikantériája, hogy amikor ingatlant kerestem a gyárnak, és felkértem egy ügynökséget, jelezte, hogy megvan a megfelelő épület: nézzem meg vele. Amikor odaértünk, tudatosult bennem, hogy mindössze egyetlen pakoló választ el bennünket a Dainesétől. Ez kicsit groteszk, ugyanakkor nagy tisztelője vagyok a márkának, és tudom, hogy a piac vezető szereplői, a ruháikra pedig etalonként kell tekinteni. A legviccesebb az egészben, hogy miután kivettük az ingatlant, és megnyitottuk a saját laboratóriumunkat, a tulajdonos halkan megjegyezte: „Marco, én bizony még nem láttam csukott ablakokat a Dainesénél, de amióta ti is itt vagytok, mindent zárnak. Biztos azt hiszik, hogy kémkedtek.”

Mióta dolgozol a Macnának?

Idén voltam ötven, és tíz éve vagyunk együtt, úgyhogy 2025 minden téren jubileumi év nekem. Előtte nagyon sokáig a Clovernek dolgoztam, és Andrea Dovizioso volt a versenyzőm. Hét évet töltöttünk együtt, amiért nagyon hálás vagyok, mert Dovi egy remek ember. Vele soha nem egyszerű a közös munka, de nem a rossz, hanem jó értelemben, mert mindig van valami ötlete, és képes folyamatosan arra törekedni, hogy egy adott terméket javítson, finomítson, tökéletesítsen. Minden bizonnyal ezért is lett belőle egy remek fejlesztő, és tesztelő. Dovi számomra példakép, és a munkamorálja követendő példa. Szerencsére a barátságunk azóta is töretlen.



Hogy lesz valakiből ruhafejlesztő, mi a háttered?

Iskolai szinten nincs ilyen jellegű képesítésem, inkább autodidakta módon tanultam meg mindent. Azokban az években, amikor még én is versenyeztem, óriási rajongója voltam a ruháknak, és minden ruhámon fejlesztettem valamit. A Giudici márkát hordtam, ami egy apró manufaktúra volt, így minden változtatást magam végeztem el rajta. Ha kellett kicsit átszabtam, alakítottam, felvarrtam a nevem, és kijavítottam a bukások után. Majd miután abbahagytam a versenyzést, a kilencvenes évek végén menedzserként is dolgoztam egy keveset. Diego Giugovaz volt a versenyzőm, akivel megnyertük az EB-t. Diego akkoriban Clover ruhában motorozott, és próbáltunk kijutni a világbajnokságra, de sajnos volt egy szerencsétlen balesetem – nem versenypályán – így hat hónapra kiestem a körforgásból. Miután vége lett a szezonnak, már újra tudtam járni, ezért személyesen akartam megköszönni a szponzoroknak, hogy segítették Diegót. Ez volt az a pillanat, amikor a Clover megkérdezte, nincs-e kedvem segíteni nekik kijutni a vb-re. Ha nem is ez volt az álommunkám, nagyon közel volt hozzá, ezért persze azonnal igent mondtam. Ugyanakkor brahiztam, mert arról fogalmam sem volt, milyen úton tudom ezt megoldani. De három hét múlva már az alapanyagokat és a bőröket tanulmányoztam. Ez volt a karrierem kezdete. És szerencsére nemcsak kijutottunk, hanem meg is nyertük a világbajnokságot Dovivval.

Miként épül fel a fejlesztési folyamat?

Azt mindenképp fontos elmondanom, hogy nem tudok ruhát tervezni fehér papíron. Az egész nagyjából úgy épül fel, hogy kapok egy alapskiccet, és erre vezetem rá a fejlesztési javaslataimat, ötleteimet. Ezek viszont mind az elmúlt évek tapasztalataiból származnak. Nem tudok úgy végig lapozni egy motoros magazint, hogy nem a versenyzők ruháit és azok részleteit nézem. Folyamatosan vizsgálom a konkurenciát, és figyelem a saját versenyzőimet, valamint hallgatom a visszajelzéseket. Ezeket összegyűjtve próbálok folyamatosan fejleszteni, javítani a ruhán. Ilyen volt a légzsák kérdése is. Ott persze a laboratóriummal szorosan együttműködve, de elképesztően izgalmas folyamat volt.



Mi a feladatod egy versenyhétvégén?

A versenyzők körüli asszisztencia leginkább. Alapesetben hét támogatott versenyzőnk van, ha ehhez még hozzávesszük a MotoE kategóriát, akkor tizenegy. Ebbe beleszámolom azokat a versenyzőket is, akik ugyan tőlünk vásárolják a ruhát, de nem a gyár támogatja őket közvetlenül, ettől függetlenül az asszisztencia a hétvégéken nekik is ugyanúgy jár.
Szóval a nap végén átnézem és kiszárítom a ruhákat a szárítóberendezésben, és ha szükséges, elvégzem az apróbb módosításokat. Kisebb bukások esetén varrni és festeni is tudok, hiszen a második nevem Giotto, mint a firenzei reneszánsz festőművésznek, Giotto di Bonodének. - Ebben a pillanatban Marco kihúzza a varázsfiókot, ami teles tele van ecsetekkel, cérnával és festékekkel. - Rendkívül élvezem ezt a munkafolyamatot, és talán én vagyok a paddockban az utolsó mohikánok egyike, aki még csinál hasonló javításokat. Ettől függetlenül egy versenyzőnek nagyjából tizenegy, tizenkét ruhája van egy szezonra, hétvégente pedig három-négy áll rendelkezésre, ez pedig általában elég is. Persze vannak pilótáink, akik kicsit többet buknak, így előfordul, hogy számukra húsz ruhát is biztosítunk egy évben.

Hol tart most a technika?

Megmutatom a titkos rajzom, de ezt nem fotózhatod le. – Egy másik fiókot húz ki, amelyben a legújabb fejlesztésű légzsák tervei és vonalvezetése található papírból kivágva. - Erre vagyok most a legbüszkébb, hiszen egy ilyen apró gyártónak, aki csak három éve fejleszti magának a versenyruhákat, óriási lépés, hogy saját légzsákot is képes volt tervezni és gyártani. Ez pedig nagy segítség a versenyzőinknek. A légzsák így már a ruhában van, a szenzorok pedig a púpban, ezért nem a pilóta felsőtestét terhelik, ez pedig még szabadabb mozgást eredményez. Arról nem is beszélve, hogy az új ruha az új légzsákkal még 700 grammal könnyebb is, ami szintén nagy segítség nekik. Azt hiszem erre vagyunk most a legbüszkébbek, és arra, hogy kifejezetten jó visszajelzéseket kaptunk a versenyzőinktől. Így arra koncentrálunk, hogy ezen az úton haladva a jövőben még sikeresebbek legyünk, és még jobban meg tudjuk mutatni magunkat.