Könnyek és öröm, ez volt az idei Classic TT
Könnyek és öröm, ez volt az idei Classic TT
Könnyek és öröm, ez volt az idei Classic TTírta: Guld Péter
Hat év után ismét lehetett ámulni, és bámulni, hidegrázással motorversenyt nézni, hiszen a világjárvány sújtotta éveket követően, 2019 után ismét megrendezték a Classic TT-t. A 2010-es években ez volt az a rendezvény, amelyet a TT szervezői és promóterei azért találtak ki, hogy mind a versenyzők, mind a nézők jól érezzék magukat, lehetőleg olyan időben, amikor már a nap is süthet.
Az esemény végül 2019-re egészen odáig fejlődött, hogy a hippiruhába öltözött John McGuinnesseken túl olyan versenymotorpalettát kapott a közönség a kilencvenes évekből, hogy sokak számára a Classic TT kezdett prioritást élvezni a júniusi „rendes” TT mellett, hiszen nem volt még egy olyan rendezvény a földkerekségen, ahol négyhengeres kétütemű ötszázasokkal mentek volna igazán bökős körülmények között. A nagy csapatok sem spórolták el a dolgot, egy csomó pénzt öntöttek az egészbe, és sokáig úgy tűnt, ez is megéri, hiszen az odautazó nézők száma már-már annyi szponzort vonzott az eseményre, hogy olykor-olykor már profitot is termelt.
A legfényesebben csillogó évek talán 2013 és 2017 között lehettek, mert míg a pályán a versenyszerető, és versenyt értő közönség komoly meccseket, és dübörgő, valamint vonyító masinákat láthatott, addig a depóban lófráló világsztárok még inkább közlények, és elérhetőek voltak, miután egyfajta nyaralásként tekintettek a versenyre. Emlékezzünk csak a Padgett’s Racing-re, aki időt és pénzt nem sajnálva saját forrásból vásárolt és állított talpra egy kilencvenes évek elejéről származó 500-as ROC Yamahát, hogy azzal, a már betegségével küzdő Bruce Anstey olyan időket motorozzon, amellyel már a „rendes”-TT Superbike kategóriáját is riogathatta volna.
Végül 2020-ban jött a covid és vitt mindent, a szervezőknek pedig szükségük volt öt évre, hogy bele merjenek vágni ismét a rendezvénybe. Azt persze mindenki tudta, hogy a kezdeti sikereket nehéz lesz felülmúlni, sőt, megközelíteni is, ezért külön taps jár nekik, hogy vállalták az egészet.
Félreértés ne essék, a Man-szigeten augusztusban eddig is voltak versenyek, amely Manx Grand Prix néven fut, de ez nem összekeverendő a Classic TT-vel. Ugyan a Manx Grand Prix-n is rajthoz álltak veteránokkal, de inkább arra hegyezik ki, hogy a szigeten versenyezni vágyó újonc őrültek indulási jogot szerezzenek a következő évi „rendes” TT-re.
Persze, ha belegondolunk, nem is lehetett volna a visszatérést talán jobban időzíteni, hiszen hónapok óta minden a legendás Joey Dunlop halálának huszonötödik évfordulójáról szólt. Ezek után pedig teljesen érthető volt, hogy magát az egyhetes rendezvényt is Dunlop emléke köré építették fel.
Ennek megfelelően a helyszínre látogatók megcsodálhattak néhány versenymotort a családi gyűjteményből, de létrehoztak egy pop-up múzeumot is, ahol Dunlop-relikviák, sisakok és ruhák kerültek kiállításra. A nagy terv pedig az volt, hogy a rendezvény záróakkordjaként Dunlop néhány versenymotorjával mennek egy tiszteletkört a pályán. A legendás Joey unokaöccse, Michael egyébként egy Honda VTR 1000 SP1-gyel készült a rendezvényre, amely végeredményben egy replika volt, és a Classic TT előtt néhány nappal lett kész. Joey Dunlop egyébként ezzel a modellel szerezte utolsó Senior TT győzelmét még 2000-ben, röviddel észtországi halála előtt.
Állítólag ebből a motorból az eredeti példány nem maradt fenn, bár néhányan állítják, hogy továbbra is család tulajdonát képezi. Michael Dunlop ettől függetlenül elvileg egy versenymotort épített, egyszóval nem egy utcai replikával készült a körre. Az építésre azért volt szükség, mert sajnos a Dunlop család részben kettészakadt: Michael kapcsolata nem túl felhőtlen Joey fiával, Gary-vel. Ennek értelmében a Joey gyűjteményből nem kaphatott motort, ezért épített magának egyet. A szigeten egyébként Gary Dunlop is tiszteletét tette, és állítólag ő is részt vett volna a tiszteletkörön, amely végül a zordra forduló időjárás miatt elmaradt.
De nyilván mindenki tudja, hogy a TT-n semmi nincs véletlenül, így aki ott volt, pontosan azt érezte, amit most Önök a képernyő mögött: hogy néha bizony vannak felsőbb erők, amelyek végül úgy döntenek, másként üzennek a földieknek.
A cikk írásának napján Gary Dunlop egyébként azt posztolta a közösségi médiában, hogy édesapja két versenymotorjától megválni kényszerült, így a családi gyűjtemény ennyivel már biztosan kevesebb.
Az egészben a legmeglepőbb talán az, hogy a zárónapot megelőzően ragyogó idő volt a szigeten, viszont ahogy a versenyek elkezdődtek a hét közepén, hanyatlásnak indult, olyannyira, hogy végül a fő attrakciót, a Formula 1-es kategória futamát is le kellett fújni. Pedig ebben olyan motorokat láthatott a közönség, amelyektől ismét könnybe csordult mindenki szeme, így szerencsésnek mondhatta magát az, aki legalább az edzésen látta őket éles körülmények között. Az idei évben a ZXR 750-es Kawasakikon túl a 916-os Ducatik repkedtek még magasan, olyannyira, hogy azok közül az egyiket Davey Todd lovagolta meg. A többszörös TT győztes brit versenyző azonban elutazott a Classic TT közben a brit Superbike bajnokság Cadwell Park-i futamára, ahol óriásit bukott, így a szigetre már csak sérülten tért vissza. Egyébként őt kiáltották ki a Formula 1 kategória egyik legnagyobb esélyesének, és minden bizonnyal rajthoz állt volna, ha az időjárás miatt nem törlik a futamot, mivel a röntgen szerint csontja nem törött.
Michael Dunlop szintén egy hidegrázós motort választott az idei évre. Édesapja egykori Wankel-blokkos Nortonjával szeretett volna rajthoz állni, amelyet a WizNorton csapata készített fel. Jelenleg ők az egyetlenek, akik képesek életben tartani a speciális szakértelmet igénylő WRS 588-ast, hiszen a csapat szakemberei még tagjai voltak annak a gyári Norton alakulatnak, ahol felkészítették Steve Hislop motorját 1992-ben, amellyel megnyerte az akkori Senior futamot.
Dunlop egyébként jó időket motorozott még a sokkal modernebb sornégyesekkel szemben is, és az edzések alapján az összetett második helyet szerezte meg. Az idei évben kétütemű ötszázas egyébként nem került csatasorba, mivel a Padgett’s alakulat sajnos távol maradt az eseménytől. A Lightweight Classic TT kategóriában voltak viszont utolsó generációs 250-esek, és szerencsére az ő versenyüket sikerült lebonyolítani. Ebben a géposztályban 2000-es évek negyedliteres szörnyei szerepeltek a legjobb helyeken, a futamot pedig végül Michael Dunlop nyerte egy saját maga által felkészített Honda nyergében, míg a második helyen a hatvankét éves, tízszeres TT győztes, Ian Lougher ért célba egy Yamahán. Loughert gyakran nevezik a kétütemű motorok királyának is, hiszen 2018-ban még rajthoz állt a Senior TT versenyén Eskil Suter kísérleti kétütemű ötszázasával.
A veteránmotoroknak fenntartott Historic Junior Classic TT versenyét Paul Jordan nyerte, míg a Historic Senior futamot Mike Browne húzta be némi szerencsével, miután John McGuinness a Paton nyergében vezető helyről kiállni kényszerült egy defekt miatt.
John McGuinness egyébként szintén készült egy legendás motorral a házi gyűjteményéből, amely eddig a nappaliban állt. Ez volt a legendás kettőötvenes Vimoto Honda, amivel karrierje első győzelmét szerezte még 1999-ben. A motor felkészítését egyébként Michael Dunlop vállalta, és szinte napokon keresztül szerelt neki barátságból. A következő év ismét szenzációsnak ígérkezik, és úgy tűnik, a szervezők megpróbálnak rátenni még egy lapáttal, miután épp McGuinness karrierje fennállásának jubileumi harmincadik évfordulóját készülnek ünnepelni. A huszonháromszoros TT győztes egyébként mindenkit meghatott, amikor leleplezte az idei évre tervezett sisakfényezését, amellyel közeli barátjára, a néhai motoros újságíróra, Gus Scott-ra emlékezett, aki élete első TT-jén, 2005-ben veszítette életét, miután Kirk Michael-ben átfutott előtte egy óvatlan pályabíró. A sors fintora, hogy Scott halála előtt huszonnégy órával még írt egy cikket, amelyben a TT élményeiről számol be. Azóta pedig mind a szakma, mind a keményvonalas rajongók csak úgy tekintenek az anyagra, mint a történelem egyik leginkább megindító cikke. Egyébként pedig itt olvasható, hála az internet népének.
KLIKK
