Ki találta fel a térden kanyarodást?
Ki találta fel a térden kanyarodást?
A térdkoptató a sportosabb bőrruhák elengedhetetlen része. Ha elég mélyre döntöd a motorod a kanyarban, előbb-utóbb le fog érni a térded az aszfaltra, és akkor a koptató feladata megvédeni a drága ruhát a kilyukadástól. Versenypályán ez mindennapos dolog, utcán már kevésbé. De van, aki – ha kell, ha nem – nyomja lefelé a térdét, indokolatlanul kifacsart, mulatságos, olyakor veszélyes pózokat felvéve a motoron anélkül, hogy egy kicsit is gyorsabban haladna tőle. Mindezt a látvány kedvéért. Másnak szintén koptatós bőrruhája van, de tojik rá, hogy nem ér le a térde. És végül akad olyan is, aki mellett nem lehet mosolygás nélkül elmenni: otthon, titokban reszelgeti a térdkoptatóját, hogy ne csillogjon annyira, nézzen ki úgy, mint ami legalább egyszer érte már a talajt menet közben.
Miért kell letenni a térdet a kanyarban?Nem kell, lehet. Pályamotorozás közben rengeteg dologra kell odafigyelni. Iszonyatos módon kell koncentrálni, hiszen minden pillanatok alatt történik. A tekinteted előre szegeződik, a két kezed a kormányon, folyamatos gépészkedésben vesz részt. Ilyenkor lehet a térdet használni arra, hogy segítsen pontosan belőni a dőlészöget, nehogy véletlenül túl sok legyen a jóból és seggen csúszva érkezzél a sóderágyba, miközben a motorod szikrákat szórva válik értéktelen ronccsá a szemed láttára.
A térd lerakásos stílust Kenny Roberts, háromszoros királykategóriás világbajnoknak köszönhetjük. Viszont ő sem saját kútfőből merített, amikor kidolgozta a technikát. Megfigyelte egy korábbi 250-es bajnok, Jarno Saarinen furcsa stílusát, aki felsőtestével „lemászva” a motorról, térdét lefelé nyomva igyekezett minél lejjebb vinni a súlypontját. Innen már csak egy lépés volt a kontakt az aszfalttal. A „Marslakó” (ahogy a többiek becézték az amerikait egyedi vezetési stílusa miatt) 1978-ban érkezett a GP-be és háromszor egymás után meg is nyerte. Kennyt mindenki elkezdte „másolni”.
A térdkoptatók evolúciójaHamar kiderült, hogy nem gazdaságos minden egyes verseny és edzés végére elkoptatni egy a méregdrága versenyzői overált. A srácok kísérletezni kezdtek, hogyan tudnák megóvni a ruhájukat anélkül, hogy le kellene mondaniuk a biztonságot jelentő talajérintésről? Roberts például AGV bukósisakja karcos, használt plexijeiből készített csúszó felületet, amit ragasztószalaggal rögzített bőrruhájához.
Az első „gyári” térdkoptató 1981-ben debütált. Istrice-nek, magyarul tarajos sülnek nevezték el. Ha ránézel, nem kell megmagyarázni, hogy miért. Ezt még fixen varrták rá az overálra, ezért elég körülményes volt cserélni. Az első tépőzáras koptató még bőrből készült, de nem nagyon vált be, mert inkább tapadt, mint csúszott az aszfalton. A térkoptató a 90-es évek elején nyerte el ma ismert formáját. Kevin Schwantz volt az első, aki lekerekített, műanyag koptatós bőrruhában versenyzett (és lett világbajnok 500 cm3-ben).
Mit hoz a jövő?A gumik fejlődésével egyre nagyobb tapadást, ezzel együtt egyre elképesztőbb dőlésszögeket érnek el a versenypályán. Manapság a lerakott térd az alap, még ha akarnák, se tudnák hová tenni a lábukat a versenyzők, szinte rádöntik a motort. 2010 óta viszont már a könyök az új térd, vagyis annak az aszfalthoz érintése a trend. Azóta meg is jelentek a könyökkoptatók a ruhákon. De ezzel még nincs vége! A fejlődés töretlen. Ki tudja… lehet, hogy hamarosan megjelenik az első bukósisak koptató.
