Hogyan jártunk be egy egész országot egy nap alatt?
Bálna barátom adta a tippet: “Ha már úgyis arra jártok (értsd: pár száz kilométerre lesztek tőle), ugorjatok be Andorrába. Azt mondják, jó hely.”. Bálna nem szokott hülyeségeket beszélni… , illetve de, néha szokott. Tulajdonképpen mindig mond valami hülyeséget, de ez kivételesen nem volt az. Andorra tényleg szuper!
Október közepe van, ülünk a spanyol tengerparton, vastag felhők takarják a napot. Az időjárás-jelentés nem ígér semmi jót. Megkérdezzük a szomszédban Ewald kapitányt. A vén tengeri medve úgy ismeri a Pireneusokat, mint a tenyerét, szerinte egyenesen vihar lesz. 200 km az út Andorrába, ugyanennyi vissza. Ilyenkor motorral felkerekedni a hegyek közé igazi orosz rulett. Akkor majd mi megmutatjuk, hogy kell ezt játszani! Esőruha nélkül indulunk útnak.
Mire kivégezzük az első hegyet, kisüt a nap. Innentől ragyogó időben szerpentinezünk. Egyenes alig van, kanyar annál több. Akad itt mindenféle: széles, gyors ívek, szűk visszafordítók, meg keskeny gyors és széles, de éles kanyarok is. Csak úgy faljuk őket.
Az Andorrai Hercegség egy Budapestnél valamivel kisebb országocska a Pireneusok keleti részén. Franciaország és Spanyolország között fekszik, mindössze 80 000 ember lakja. Télen síparadicsom, nyáron az extrém bringások kedvelt üdülőhelye. Ahogy beérünk a törpeállamba 10 km-es kocsisor fogad. Lehet, hogy nem szombaton kellene egy áfamentes adóparadicsomba kirándulni? Spanyol rendszámmal, de pesti mentalitással áthámozzuk magunkat a dugón. Irány a hegy!
Találunk egy jó kis kanyargós utat. Sziklafalak, vízesések között vezet az út, a forgalom kicsi, az aszfalt szó szerint hibátlan. A kanyarokban hangulatos pihenők, padok a megfáradt utazóknak. Mire kezdünk bemelegedni, észrevesszük, hogy hoppá, már megint a spanyoloknál vagyunk. Milyen kicsi ez az ország! Megcsináljuk visszafelé is a szerpentint, majd keresünk egy másikat.
Az előbbi se volt kutya, de ez még jobb! Az út 2300 méter magasra visz fel. A hegy tetején, mély szakadék szélén motorozunk, szalagkorlát általában nincs vagy erősen hiányos. Felfelé az út néha eltűnik a horizonton, mögötte csak a felhőket látni. Tisztára olyan, mintha a Pikes Peak hegyi felfutón lennénk. Aztán egyszer csak a szilárd út hirtelen elfogy és murvára vált. De ki lopta el az aszfaltot? Szemből terepjárósok érkeznek, ők biztos azon filóznak, ki lophatta el a földutat? Nézőpont kérdése… Megfordulunk és elindulunk Franciaország felé.
Szerpentin szerpentint követ, majd a határnál újabb végeláthatatlan kocsisor. Rossz lehet nekik, mi legalább haladunk.
Ezután egy röpke négyórás kanyargás következik a franciáknál. Hatalmas hegyek között, középkori falvakon át, minden sarok egy vár. A fényképezőt már nem is nyomkodom, olyan tömény mennyiségben jönnek a látnivalók. Lassan kezd giccsbe fordulni az egész. 
Közben ránk esteledik, ezért felmegyünk az autópályára. Sötétben úgy sem látni a tájat. A tengerparthoz közelítve ismét komor, fekete felhők gyülekeznek, de ezúttal is megússzuk az esőt. Ugye megmondtam!
Bálna, köszi a tippet! Andorra bejött. Gyönyörű hely, jók az utak, hangulatos kis ország. Ja, és olcsó a benzin. Kár, hogy olyan kicsi. Egy napnál többet csak itt motorozni unalmas lenne. De azért, ha erre jársz (értsd: pár száz kilométerre leszel tőle), Te se hagyd ki!
