Csoda Donington Parkban
Csoda Donington Parkban
írta: Guld Péter
A szezon talán legjobban várt fordulóján vagyunk túl a Superbike világbajnokságon, mivel hétvégén rendezték a doningtoni futamot. A brit verseny mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt, különösen azért, mert Donington Park amolyan bölcsőként is szolgál a sorozatnak, hiszen a bajnokság egészen pontosan erről a pályáról indult útjára.
A Superbike világbajnokság jelenlegi körülményeit figyelembe véve így az ötvenezres nézőszám, ha az ideálistól messze is volt, tragikusnak mégsem nevezhető. A legnagyobb kérdés csak az volt, hogy a bajnokság éllovasa, Nicoló Bulega vajon tudja-e folytatni veretlenségi sorozatát, hiszen a kalendárium egy olyan helyszínére érkeztek a versenyzők, ahol eddig még soha nem tudott nyerni az olasz.
Másodsorban pedig az foglalkoztatta a rajongókat, hogy a brit versenyzők hazai pályán mennyire tudják majd felvenni a versenyt az élmezőnnyel. Noha arra senki nem gondolt, hogy a kilencvenes évek végének, kétezres évek elejének romantikus időszaka visszatérhet, amikor szabadkártyás britek uralták a világbajnokság Brands Hatch-i fordulóját, abban azért bíztak, hogy Dixon, a Lowes fivérek, az újfent beugró Jonathan Rea vagy a Ducati underdog- duója, Mackenzie és Bridewell szép eredményeket érhetnek el.
Utóbbi versenyző és csapata, az Advocate Racing még egyedi fényezéssel is készült a hazai futamra, így Union Jack pompában próbálták felejthetetlenné tenni a hétvégét.
A szombati nap végül meglepő fordulatot tartogatott. Ugyan a kvalifikáción még a listavezető Bulega szerezte meg a pole pozíciót, némileg érezhettük, hogy az olasznak csak az egykörös tempója van meg, így a verseny előtt tapintható volt a feszültség a Ducati garázsában. A futamon végül megtörtént a csoda, és csapattársa, Iker Lecuona varázslatos motorozással a szezonban először legyőzte csapattársát, és megszerezte ezzel élete első Superbike világbajoki győzelmét, megszakítva ezzel Bulega eddigi elképesztő egyeduralmát.
Mivel Tarran Mackenzie egy nagyon csúnya bukás következtében súlyosan megsérült, és kiírta magát a hétvége küzdelmeiből, Tommy Bridewell-re hárult a feladat, hogy mentse a kiscsapatok becsületét. Az idei első szezonját teljesítő brit pedig tökéletesen abszolválta a feladatot, miután ötödikként érkezett célba, sokkal tapasztaltabb honfitársa, Sam Lowes mögött.
Az első három helyen viszont a megszokott neveket láthattuk, némi sorrendcserével, így állt fel a dobogóra a Lecuona-Bulega-Montella trió.
A vasárnapi Superpole futam viszont további meglepetéseket tartogatott. Lecuona magabiztosan kezdett, és vitte a prímet, sőt, sokáig úgy tűnt, hogy a szombati formáját vasárnapra is átmentette, de végül bukott az élről. Ennek okait hosszasan lehetne ecsetelni, de minden bizonnyal még az előző napi siker okozta eufória hatására elveszítette egy pillanatra a koncentrációt, amely hibához vezetett. Ezért az első helyen ismét Bulega érhetett célba Montella és Sam Lowes előtt. A brit versenyző dobogós helyezése azért is volt fontos, mert csapata, a MarcVDS alakulat néhány nappal korábban veszítette el névadó tulajdonosát, Marc van der Stratent, aki a modernkori motorversenyzés egyik talán legnagyobb mecénása volt az elmúlt években.
A délutáni második főfutamra viszont felborultak az erőviszonyok, mert Lecuona bukása miatt csak a tizedik helyről rajtolhatott, így győzelmi esélyei alaposan lecsökkentek. Ezért a versenyen a már megszokott forgatókönyv lépett életbe. Bulega rögtön az elején magához ragadta a kezdeményezést, és magabiztos motorozással nyert újra. A második helyre a bődületes felzárkózást bemutató csapattársa, Lecuona érkezett, míg harmadikként újfent Montellát intette le a kockás zászló.
A brit csoda ezúttal elmaradt, mivel Bridewell motorhibával kiállni kényszerült, Sam Lowes tempója pedig beesett. A verseny üde színfoltja egyébként a visszatérő Jonathan Rea volt, aki friss szuzukai győztesként érkezett a doningtoni futamra, és vasárnap legjobb hondásként, a tizennegyedik helyen zárta a hétvégét, szerezve így két pontot.
