BSB Cadwell Park
BSB Cadwell Park
írta: Guld Péter
A brit Superbike bajnokság talán legikonikusabb hétvégéjén is túl vagyunk. Ez volt Cadwell Park. Az a helyszín, ahol a versenyzők baromi nagyokat ugratnak miközben a pálya hátsó szekciója olyan, mintha a kert végében ródeóznának kétszáz lóerős motorok egy vékonyka aszfaltcsíkon. Egyszóval, ez a pálya régóta a szívem csücske, és úgy sejtem, rajtam kívül vannak még így ezzel jónéhányan.
Cadwell egyik különlegessége egyébként az, hogy ismét inkább a sornégyeseknek kedvez, a csiki-csuki szakaszokon a Ducati motorerejére kevesebb figyelem jut.
Így pontosan sejthettük azt is, ez a hétvége átrendezheti némileg a végeredményeket, és az eddig domináló versenyzők legfőbb célja a pontmentés lehet.
Az erőviszonyok pedig már az első futamon remekül kirajzolódtak, amikor a yamahás és hondás versenyzők vívtak ádáz csatát a győzelemért. A listavezető Kyle Ryde és a tabella második helyén álló Scott Redding eközben csak a biztos pontokra mentek.
Így olyan nevek kerültek előtérbe, mint a yamahás Rory Skinner, vagy a márkatársa Bradley Ray, de a hondás Ryan Vickers is győzelemre esélyesként szállt be a küzdelembe. A Bimotánál ezúttal inkább Joe Talbot vitte a prímet, miután csapattársa, az előző futamon csúnyát bukó Max Cook még önmagát kereste.
A Ducati részéről egyébként Leon Haslam és Stormy Stacey is szépet villantott, olyannyira, hogy a veterán Haslam végül harmadik lett. Stacey-nek is lett volna esélye bőven a dobogóra, de a cadwelli futamon immáron gyári versenylengővillával motorozó cilinderes vagabund brit bukott, eldobva ezzel az esélyt magától. Hasonlóan járt végül sajnos mind Bradley Ray, mind az ünnepi – HM Plant – fényezést villantó gyári hondás, Ryan Vickers is, noha elég sokan tették le a voksukat mindkettőjük mellett. A hibákat kihasználva így Kyle Ryde a második helyen zárta a futamot, Redding pedig negyedik lett.
Vasárnapra végül tovább tisztult a kép, és már a Superpole futamon érződött, hogy talán még erősebb lesz a japán motorok dominanciája, ha a szombaton betliző versenyzők ezúttal talpon maradnak. Az előrejelzés pedig beigazolódott, hiszen mind a rövidített, mind a második főfutamon így állt fel a sorrend. Az egyetlen esélyes, aki végül kétszer is hibázott, a szombati győztes, Rory Skinner lett, amit szívből sajnáltam, hiszen bombaformában motorozott. A Superpole versenyen viszonylag nagy tempónál csúszott ki alóla a motort, és eléggé viseltes állapotban került vissza a garázsba. Ezért a legmeghatóbb jelenet talán az volt, amikor Skinner bőrruhában, apjával karöltve beállt segíteni a szerelőknek, hogy a délutáni főfutamra elkészüljön a motor. Szükség volt erre azért is, mert a brit bajnokságban nincs tartalékmotor, abból kell főzni, ami van.
Skinneren sajnos ez sem segített, és bár a második futamon is ígéretesen teljesített, az egyik kanyart túl szűkre vette, ráment a rázókőre és kicsúszott alóla a gép. Ettől függetlenül a papírforma beigazolódott, hiszen mindkét futamot Vickers nyerte Ray előtt, Ryde pedig „csak” harmadik lett. A regnáló bajnoknak azonban így sem volt oka a panaszra, mert legnagyobb ellenfele, Scott Redding vasárnap csapnivalóan teljesített, egyszer a 9., majd a 15-ik helyen ért célba, így Ryde magabiztos előnnyel kezdheti meg az utolsó három fordulót.
A legnagyobb meglepetést egyébként talán Vickers okozta, hiszen Thruxton után vérszemet kapott, és vasárnap, az előző hétvégéhez hasonlóan szintén mindkét futamgyőzelmet bezsebelte. A Honda garázsában így volt ok az örömre, és remélhetőleg jókora löketet adott ez mindenkinek. A Superbike világbajnokságot is megjárt brit azonban minden bizonnyal babonás lehet, mert a szombati bukás után vasárnapra már elengedte a jubileumi fényezést, és a jól bevált Honda trikolórral állt rajthoz, így a legendás HM-Plant fényezést a dobogón már nem láthattuk, a nosztalgia pedig elmaradt.
A következő forduló a hollandiai Assen, amely Reddingnek elvileg kedvezhet, bár amilyen formában teljesít a mezőny jelenleg, nem lesz könnyű dolga, az biztos.
