A férfi, aki a motorsport fotózást feltalálta
A férfi, aki a motorsport fotózást feltalálta
írta: Guld Péter
Don Morley neve sokak számára talán idegen, viszont, ha a fotóit mutatnám, a motorsport fanatikusok azonnal a homlokukhoz kapnának, és hangosan skandálnák: hiszen ezt ismerem. És így menne ez hosszú perceken keresztül, mivel a jelenleg 89 éves Derbyshire-i férfi az, akire a motorsport, és az akciófotózás egyik úttörőjeként tekintenek.
Morley minden álma az volt, hogy motorversenyző legyen, ezen belül is a TT volt a szíve csücske, ezért tizenöt éves korában egy barátjával közösen vásárolt egy 1928-as BSA-t, hogy azzal gyakoroljanak az utcai versenyre. Az álmok persze meghiúsultak, miután megfogták a rendőrök, de mivel túl fiatal volt, a bíróság elé már az apját cipelték. Az apja pedig két dolgot nem akart: hogy a fia motorozzon, és ellenezte azt is, hogy fényképezéssel foglalkozzon.
Don MorleyÍgy beíratta egy hatéves mérnökképzésre, amit Morley titokban otthagyott, és inkább egy fotográfus képzésre járt. Amikor kiderült, az apja elküldte otthonról és a saját lábára kellett állnia. A Rolls Rollyce gyárban dolgozott segédmunkásként, hétvégente pedig vagy esküvőket fotózott, vagy a helyi magazinnak segített.
Végül 1957-ben elindult a Motorcycle News magazin, a húszéves fiatalember pedig azonnal levelet írt a főszerkesztőnek, és munkára jelentkezett. A vezetés ekkor még visszautasította, nem sokkal később viszont találkozott leendő főnökével a Man-szigeten, és mivel a magazin fotósa épp lebetegedett, Morley örökítette meg a rendezvényt az MCN-nek, majd ott is ragadt egészen 1970-ig, amikor átment az All Sports – ezt később a Getty vásárolta fel - fotóügynökséghez. De azon túl, hogy dolgozott a brit parlamentnek, fotózta a királyi családot, vezető fotósa volt a brit csapatnak néhány Olimpián és az angol válogatottnak néhány labdarugó világbajnokságon, az igaz szerelem mindvégig a motorsport maradt. Sokak szerint ő volt az, aki ezt a műfajt megteremtette, és az is, aki ebben a legtehetségesebb volt.
Don MorleyUgyan minden álma volt, hogy gyorsasági motorversenyző legyen, soha nem volt elég pénze ezt megvalósítani, így öregecske triál motorokkal, az anyagi lehetőségeihez mérten a triálsportot űzte, amelynek nagy hagyománya van a szigetországban.
Amikor megkérdezték tőle, hogy karrierje során mit bánt meg leginkább, azt felelte: hogy soha nem próbálta meg a TT-t.
Aktív évei alatt egyébként megrögzött rajongója volt a Leicának, viszont a sport és a követelmények megváltoztak, a Nikon, az Olympus, valamint a Canon gépek megjelenése alaposan felforgatta a piacot, és egyszerűen jobbnak bizonyultak az adott feladat elvégzésére.
Don MorleyKortársai állítják, korszakos zseni volt, és senki nem tudott olyan fotókat készíteni, mint ő. A körülmények akkoriban eléggé kaotikusak voltak, a követelmény pedig a csillagos eget mardosta. A gépekben nem volt autó fókusz, és egyébként is mindent manuálisan kellett állítani. Előbb üveglapra dolgoztak, ebből hétvégente hatot vihetett magával, amely tizenkét képet jelentett, de egy lapot meg kellett tartani, ha a hazafelé úton esetleg történne valami. Később pedig 35 mm-es filmre, de kategóriákra lebontva versenyenként ez is csak négy képet jelentett. Hibázni nem lehetett.
Morley úgy véli, a legnehezebb mindig az volt, ha egy versenyzőbarátja meghalt a pályán. Mivel azokban az időkben nem volt még sajtóközpont, a ruháit rendszeresen egy-egy versenyző lakóbuszában hagyta, és bizony előfordult, hogy vasárnap délután egy olyan buszból kellett elhozni a cuccait, amelynek tulajdonosa távozott a hétvégén. Az egyik legbrahisabb eset mégis Le Mans-ban történt, amikor feltörték a lakóautót és ellopták a táskáit. Akkor sisak nélkül motorozott vissza Franciaországból Londonba.
Don MorleyElmondta azt is, hogy bár imádta azokat az éveket, az amerikaiak jelenlétével a professzionalizmus is megjelent a versenypályákon. Ezt egyszer szóvá is tette, amelyre a honfitárs brit pilóták eléggé felhúzták magukat.
Ettől függetlenül ő volt a legjobb, és mindenki tudta, ha éles képre van szüksége, őt kell keresnie. Már akkor fotózott reklámképeket Phil Readdel a Premier sisak számára, amikor sokan még azt sem tudták, hogy ez egy létező műfaj. A versenyzőkkel való kapcsolatai révén pedig olyan fotókat készíthetett, melyek azóta ikonikussá és megismételhetetlenné váltak. Ilyen volt például a legendás Barry Sheene középső ujjas fotója, amit később Randy Mamolával is megismételt, vagy a daytonai kép, amely olyan lehetetlen szögből készült, hogy arra még ma is felkapjuk a fejünket. A monda szerint a pálya egy tiltott pontjáról fotózta Kenny Roberts-et és a legendás sárga Yamaha TZ 750-et, majd a kép elkészítése után pár perccel a biztonságiak elfogták és börtönbe zárták. Néhány óra múlva persze szabad volt, de a következő évben sem bízta a véletlenre a dolgokat, mert egy drótvágó ollóval tért vissza, hogy be tudjon lógni ugyanoda.
Don MorleyElőfordult az is, hogy egyszer törött lábbal próbált hazatérni a spanyol nagydíjról, de a mankója miatt a fedélzeti személyzet le akarta szállítani a repülőről. Ezen a ponton Barry Sheene elkiáltotta magát a gépen, és azt mondta, ha Morley nem repülhet, mi is leszállunk és visszaköveteljük a pénzünket. A brit delegáció így természetesen együtt térhetett haza.
Morley kishíján ötven év munka után végül nyugdíjazta magát, de végképp kiábrándult a Grand Prix sportból, amikor 2000-ben elment a brit nagydíjra és kért egy olyan akkreditációt, amellyel magának, kedvtelésből készíthet néhány fotót. Végül egy vendégkártyát kapott, amivel még a szervízútra sem mehetett be, így még aznap visszaadta a kártyát és hazament. Állítja, hogy életében nem csalódott ekkorát, és úgy vélte, igazán megérdemelt volna ennyit azok után, hogy kishíján öt évtizeden keresztül népszerűsítette a Grand Prix sportot.
Jövőre lesz kilencven, én pedig csak bízom benne, hogy a Liberty illetékesei előtt valahol feltűnik majd Morley neve és aktája, így lesz még lehetőségük korrigálni ezt az égbekiáltó bakit.
