Álomszerű ezüst az Endurance világkupán
Álomszerű ezüst az Endurance világkupán
írta: Guld Péter
Egy ideje, tudjuk, hogy az Endurance versenyzés valóban olyan, mint maga az élet, és ez most sem volt másként. Az idei világbajnokság zárófutamát hagyományosan a francia Paul Ricard-i pályán futották, és a belga-magyar koprodukció - Champion-Hert Powered by MRP – jó eséllyel indult tova az álmok útján, mely szerint összetett világkupa győzelemmel zárják a Superstock kategóriát. Erre minden lehetőségük megvolt, hisz a szezont remekül kezdték. Kategóriagyőzelem Le Mans-ban, majd a belga Spa-ban utolérte őket a technika ördöge, így az utolsó helyen értek célba, de Szuzukában tisztes helytállással lettek negyedikek - úgy, hogy előtte soha nem versenyeztek az embert próbáló pályán – végül az összetett első helyéről várták az utolsó, mindent eldöntő összecsapást a francia Riviérán.
A Kovács Bálint, Számadó Máté, Jan Bühn és Loris Cresson alkotta kvartett magabiztosan várta a vasárnapi rajtot, és tudták, ha gond nélkül célba érnek, bajnokként zárják az évet.
Eddig talán fel sem fogtuk, hogy a srácok mennyire elkényeztettek bennünket. Mondhatni privilegizált helyzetben voltunk, amiért nekik szurkolhattunk. Bár a rajt ezúttal kissé döcögősre sikerült, de kemény munkával átvették a vezetést a kategóriában, és nyolc óra elteltével már az első helyen haladtak, így megkapták a részeredményért járó maximális pontszámot.
Sajnos ismét nem a helyszínről szurkolhattam, de pontosan emlékszem, milyen látvány a naplemente a tengerpart mellett húzódó pályán. A rövidke csodát viszont követi egy hosszú éjszaka, amely sokszoe nehézséget és nem várt körülményeket tartogat.
A kellemetlenség ezúttal sajnos nem kímélte a belga-magyar alakulatot sem, így Spa után másodszor ismét szerelniük kellett, hosszan. A gondok nagyjából tíz órával a rajt után jelentkeztek, és közel álltak ahhoz, hogy feladják a viadalt, de a szerelők bravúros munkájának köszönhetően másfél óra műhelymunka után folytathatták végül a küzdelmet. Az összetett győzelem esélye viszont tovaszállt, így a lehető legjobbat, azaz a második helyet célozták meg.
Ahogy az egység legjobbja, Kovács Bálint fogalmazott: nem elvesztegetett időnek fogták fel a boxban töltött órákat, hanem egy újabb lehetőségnek, a futam befejezésére. Így elképesztő koncentrációval futottak neki a verseny második felének. Ő maga 250 km-t teljesített a pályán, amely egészen egyszerűen felfoghatatlan teljesítmény.
Kovács kiemelte azt is, hogy egyetlen alkalommal sem buktak a teljes szezonban versenykörülmények között, amely szintén egy olyan bravúros teljesítmény, amelyre csak néhányan képesek.
A technikai hibát ugyan nem részletezték, de mint tudjuk, a Paul Ricard-i pálya egyetlen, motort nem kímélő, másként fogalmazva motorgyilkos szekciója a teligázas Mistral egyenes, amely 1,8 km hosszú. Általában ezen a ponton szokott elvérezni a technika, így feltételezzük, hogy ez most sem volt másként.
Ami viszont biztos, hogy mind a belga-magyar csapat, mind a versenyzők rendkívüli fejlődésen estek át az idei évben: az alázat, a küzdőszellem, és kitartás teljes mértékben uralta a légkört. Ez pedig elengedhetetlen, ha valaki végső sikerre vágyna ebben a sportban. Ezért is hiszem, hogy nagyon jó úton haladnak az álmaik eléréséhez, így bízhatunk abban, hogy jövőre az ezüst talán átalakul. Hiszen bármilyen dráma is érte őket a szezon utolsó versenyén, a lehetetlenből küzdötték vissza magukat, majd a legnagyobb alázattal és sportszerűséggel szerezték meg végül az összetett második helyét az idei évben.
Bízom benne, hogy a jövő évben változatlan felállással láthatjuk majd ezt az alakulatot, már csak azért is, mert a szezonnyitó Le Mans-i 24 órás futamot a jubileumi ötvenedik alkalommal rendezik, amelyen igyekszem személyen is jelen lenni.
