MOTOROS OLVASNIVALÓ

Elgurult a gyógyszer a túrán

Minden motoros túrának van egy dinamikája. Máshogy kell menni a hegyekben és máshogy egyenes úton, máshogy kánikulában és máshogy esőben. Az sem mindegy, hányan vagytok egy csapatban, mindig igazodni kell a leggyengébb láncszemhez, ha nem szeretnétek elhagyni.

Néha azonban előfordul egy-két olyan szituáció, amikor bomlik a fegyelem és sikerül elfeledkezni a szigorú túraszabályzatról. Rutinos a csapat, ügyesen motorozik minden egyes tagja, és a körülmények is ideálisak: kellemes az idő, beláthatók a kanyarok, kicsi a forgalom és kegyetlenül tapad az aszfalt. Egyvalaki elkezdi húzni a gázt, kipufogójának hangjára a többieknek is egyszerre gurul el a gyógyszere.



A legutóbbi Balkán túrán három ilyen emlékezetes csapatásra emlékszem. Ez nem azt jelenti, hogy a többi háromezer kilométeren úgy motoroztunk, mint aki először lát kanyart, csak ezek a menetek voltak azok, amik úgy égtek bele az agyamba, mint minden idők legszuperebb motorozásai.

Albánia, SH20-as út

Késő délután értünk oda. Reggel még Boszniában keltünk fel, motoroztunk a Durmitor Nemzeti Parkban és a Piva-kanyonban Montenegróban. Egyszer eltévedtünk a hegyekben, egy órát off-roadoztunk, mire megtaláltuk az helyes utat és az albán határőr végre levezethette rajtunk frusztrációját. De ezután már tényleg jött az SH20!



Rengeteget hallottam, olvastam róla, már nagyon vártam, hogy végre motorozhassak is rajta. Eleinte azonban csalódást okozott. Az aszfalt teljesen rendben volt, de egyetlen ideális kanyarívet sem lehetett venni a sok kavicsfelhordás miatt és néhány, az úton kóricáló tehén is lelassított. Aztán a táv felétől hipp-hopp eltűntek a kavicsok és az állatok. Még néhány kanyar kellett, hogy merjünk bízni a tiszta ívekben, de ezután beindult a kőkemény szerpentinezés. Mire 30 km múlva a nyolc hajtűkanyaros mini Stelvio tetején megálltunk fotózkodni, úgy vigyorogtunk, mint a gyerekek, akiket mindenre felengedtek a vidámparkban.



Albánia, SH30-as út

Amikor tervezgettem, merre menjünk, az SH30-cat csak kényszerből tettem bele az útvonalba. A Google térképen még rossz minőségű, töredezett aszfalt látszik, de ez volt az egyetlen ésszerű átkötő út dél felé. Aztán amikor élőben az útelágazáshoz értünk, és megláttuk a friss, koromfekete aszfaltot, egyszerre mindannyian felpörögtünk.



Változatos ívű, élvezetes kanyarok, nulla forgalom. Több száz méterre előre látod, merre fog kanyarogni az út, a háttérben pedig csak hegyek, hegyek és hegyek, ameddig a szem ellát. Ha létezik motoros paradicsom, akkor ez az. Egy óra színtiszta élménymotorozás volt!


Montenegro, M23-as út

Shkodrából a Kotori-öbölhöz szándékosan nem a GPS által ajánlott rövidebb utat választottuk. A tengerparton végigbumlizni szép, de nem túl szórakoztató a forgalom miatt. Ehelyett inkább Montenegró fővárosa, Podgorica felé kerültünk. Eleinte ez sem bizonyult jobb ötletnek, mert itt is dugó volt, de ahogy bekavartunk a hegyek közé, kevesebb lett az autó, több a kanyar, és kezdett kialakulni egy spontán csapatás.



Az útburkolat versenypálya minőségű, forgalom ugyan volt, de cserébe az út is széles, hegynek felfelé mindig van kapaszkodósáv, így könnyű volt előzni. A végefelé a hegyről úgy ereszkedsz le, hogy a háttérben a tengert látod végig és Budva városát felülről. A buli egészen a tengerparti körforgalomig tartott.

 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek a spontán megvadulások nem egyenlőek azzal, mint amikor itthon kimész az egyik kedvenc szerpentinedre motorozni. Eleve nem ismered az utat, és minél távolabb vagy otthonról, annál kevésbé foglalkoztat, hogy te legyél a leggyorsabb, a menő, a tökös gyerek.



Senki sem szeretne egy idegen ország korházában feküdni, pláne nem a Balkánon. A biztonság mindennél fontosabb, éppen ezért csak annyira húzd a gázt, hogy vicces, szórakoztató legyen, de soha ne legyen feleslegesen kockázatos!


És Te merre jártál, melyik kanyargós motoros úton tomboltad ki magad?